Sokszor fogalmazott, beszélt helyettem ... és énekelt, amit én nem tudok! Így, ahogy most is ... :-) ... és itt hagyott egy örök mosolyt is!!!
"A csend beszél tovább, helyettem Ő mondja el,
a csend beszél tovább, helyettem Ő énekel.
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat...
A csend beszél tovább, helyettem Ő mondja el,
a csend beszél tovább, helyettem Ő énekel.
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat...
Akkor is hallod a hangomat, hogyha fáj, hogyha nem szabad,
mindig itt vagy, és ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet...
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat..."
Köszönöm!
A melengető mosoly is bennünk él tovább ... s hogy mi különösen jó benne, az, hogy bármikor előhívhatjuk!!!
... és ismét egy személyes élményem, melyet a kórházban töltött heteim alatt gyűjtöttem! Én még nem akarom, hogy a csend beszéljen helyettem!! Gyűjtsd csak kedves naplóm az élményeimet!!
Ismét igazolódott számomra, hogy mennyire nem külsőleg hordozzuk az értékeket. Már kezdtem fáradni, hiszen egy három ágyas szobában legalább az egyik ágyon cserélődtek a szobatársaim. Talán három-négy olyan szobatársam volt, aki egy napnál több időt töltött ott a hetek alatt. Az egyetlen voltam az összes beteg közül, akinek a szemén sem kötés, sem bevérzés nem látszott, azonban egyre rosszabbul láttam és "kemény" lelki gondokkal kellett megküzdenem. Erre voltak az éjszakák a folyóson:-)... mert ugye napközben én amikor éppen nem voltam valamelyik vizsgálaton, vagy éppen nem csepegett az infúzió, akkor nem voltam beteg:-)
A második hét közepe táján történt. A betegszállítók hoztak egy 90 éves nénit, aki nem túlzás, de minden tekintetben úgy nézett ki, mint aki az utcán él ... és nagyon hangos volt, egyfolytában veszekedett a betegszállítókkal, a nővérekkel, tiltakozott minden ellen ... és akkor volt egy pillanatom, amikor úgy éreztem, hogy ez most nagyon sok nekem, nem fogom kibírni a következő napokat ... nem hogy kibírtam, sokkal, de sokkal gazdagabb lettem egy újabb belső melengető mosollyal!
Beültették egy ágyra, az elviselhetetlenül szagos felső holmijait berakták egy szekrénybe, és otthagytak minket ... közben a harmadik szobatársunkat visszahozták a műtőből, Ő egynapos ottalvós beteg volt, hogy vidékről másnap ne kelljen visszautaznia a kontrollra.
... és a Néni (maradjon névtelen), csak hangosan mondta-mondta a magáét, mint ahogy tette néhány órája, a megérkezése óta. ... megsimogattam a vállát és halkan kezdtem mondani, hogy most egy kicsit csendben kellene maradnunk, mert visszahozták a szobatársunkat a műtőből és most egy kicsit pihennie kellene ... és a Néni ebben a pillanatban elkezdett suttogni: "jól van kedves, csendben leszek"! Megköszöntem és ettől a pillanattól kezdve 5 napot töltöttünk együtt, amelyből csodamorzsákat őrzök, ott belül ...
Este megfürdette Őt az egyi nővér, én kitaláltam, hogy miben segítsek azért, hogy az összezártságunk minden érzékszervünkkel elviselhető legyen.
... és az első vacsorakor ismét "ajándékpillanatot" kaptam a Nénitől!!! Volt egy bögréje és egy kanala, amit érkezésekor a nővérek elvittek kimosni, persze amíg vissza nem hozták, zengett az egész folyosó! Egymás mellett ülve "vacsoráztunk", katonáztam a zsemléjét, kenyerét, hiszen harapni nem tudta, és egyik szemére sem látott ... Ahogy befejeztük a vacsorát, felállt, fogta a kis bögréjét és kanalát, odament a mosdóhoz és a maga módján elmosta ... tette ezt a világ legtermészetesebb módján és minden étkezés után ... tehát azelőtt is mindig ezt tette, csak volt, amikor még látta, hogy tisztára sikeredett-e a mosogatás ... megható jelenet volt számomra ...
... és egy kicsit más dolog, de Ő minden WC használat után kezet mosott, sokmindenki mással ellentétben ...
... és ismerte a hangomat, egymásra hangolódtunk ... és amikor hazaengedték, ahogy tolták ki a szobából, csak azt hajtogatta, hogy "... Isten áldja meg kedves ... Isten áldja meg kedves ..." és azt is szerettem, amikor mesélt ... és szerettem, amikor nevetett ... mert ki hitte volna az első pillanatban, hogy a Nénivel meghitt órákat tudunk majd együtt eltölteni, én figyeltem rá és Ő figyelt rám! Péntek déltől hétfő reggelig, mi ketten voltunk egy szobában ... no meg a sok szép pillanat!
Köszönöm, "Néni"!
A "Néni" tanyája, ahogy én elképzelem, 2013.04.03.
Rég jártam itt. Most sok kis emlékképem összegyűlt, amit mindenféle sorrend - rendezés nélkül, leírom. Illetve, miután a képernyő fényét nem igazán kedveli most a szemem, időnként rajzolom:-)
Nagy igazság az, hogy magamban, csak én találhatom meg a békémét. Az elmúlt időszakban sokszor szükségem is volt ennek a gyakorlására. De sikerül ... napról-napra ...
Három héttel ezelőtt az egyik régi Nők Lapjában olvastam Kertész Zsuzsától, hogy az egyik tanára szerint jó az, ha az ember ki tudja sírni magát ... igen, szerintem is. Akkor a gyomromban felszabadul egy hely a következő rossz és jó dolgok számára ... Hát, kedves naplóm, 2010-ben Te többek között ezért is születtél meg, hogy kiírhassam magamból örömeimet és vívódásaimat is ...
Három hét egy kórházban, nagyon - nagyon sok idő. Egyik pillanatról a másikra szembetalálkozni mindenféle problémával, amelyek naponta új és új helyzetet teremtenek számunkra, azt a lelkünkben egyensúlyban tartani - nem könnyű, de lehetséges ... hiszem ... gyakorlom ... megtanultam ...
... és nekem van egy csodálatos családom, és vannak barátaim, akiknek nagyon sokat köszönhetek ... de az a bizonyos egyensúly sohasem kintről születik, hanem csakis és kizárólag önmagunkban, amire a bent töltött idő alatt is láttam példát ... Ismét nagyon sok dologra megtanított a sors!!!
Talán annyi gyakorlatom van már, hogy akár fél óra alatt szép kis papírokból - elemekből összerakok egy oldalt. Csak azt én nem szeretem. Azt szeretem, amit Tina jobb-agyféltekés tanfolyamán megtapasztaltam, vagyis átengedni az alkotás "vezénylését" a jobb agyféltekének:-)
Amikor ez sikerül, akkor annyira belefeledkezem az alkotásba, hogy csak arra eszmélek fel, hogy elkészült az oldal. Olyankor belülről jön minden, amit az ujjaim csinálnak. ... és a végén, én látom benne a szeretetem. Nem volt ez másképpen Milán oldalával sem. Nem is tudtam, hogy Mili beteg éppen:-(Napokig csak élt bennem, de nem erőltettem az oldalkészítést. Simogató napsugarat szerettem volna Neki küldeni - s küldtem:-)
Mr. Randomnak köszönhetően Beus kihívása került sorra a Cewe-n.
"A feladat: Az én kihívásom az lenne, hogy az elmúlt évről, hónapról,
akár napról is szedjünk össze pár meghatározó élményt és ezt foglaljuk
oldalba. Szuper feladat elé nézünk, jöhetnek a szép emlékek, bár meghatározó
élmény lehet valami, ami annyira nem is vidám, de mégis sok
tapasztalatot szerzünk belőle."
Maradtam a hagyományos leltározásnál, sok-sok titkomat azért megtartva magamnak:-) DE, nagy leleplezést tettem, megmutattam azt a fotót, amelyből az avatar képek készült. Helyszíne: Mór, Lamberg-kastély parkja, 2012. szeptember 16.
“Ugye a nagy titkokat nem kell elmondani? Még neked se. És nem fogsz sírni miatta? A titkokat csak az ujjaimnak mondom el este, amikor elém jönnek. Múltkor ezért dugtam a kezem a takaróm alá.”
(Ágai Ágnes)
A 12 azonnal eszembe ötlött gondolat, fontossági sorrend nélkül:
"Van nyugdíjas törzslapom, utazási kedvezményem, megkezdem az első teljes nyugdíjas évemet!
Nem azért fotóztam, hogy avatar képem legyen, hanem azért lett képem, mert fotóztam!
Még mindig vannak barátaim, akik kitartanak mellettem, és sokat segítenek abban, hogy a hitem megmaradjon!
3 vászonkép, 1 poszter, 4 fotóalbum, 1 nagy és sok kicsi asztali naptár, sok-sok digi oldal, és “kacsintgatás” a hibrid albumok felé! Élmény: Dido online tanfolyama!
Xanax helyett: KRISSZ és Ildi!
“A bölcsességet nem kapjuk, magunknak kell felfedeznünk, miután véget ért utazásunk a vadonban, ahova senki nem mehet el helyettünk, amit senki nem tehet meg helyettünk, mert a bölcsességünk éppen abban rejlik, hogy mi magunk milyennek látjuk a világot.” Marcel Proust
Hozzám értő türelemmel és szeretettel szervezett hazai kirándulásokat István, amelyekről feltöltődve térhettem mindig haza! ... és persze sok-sok fotóval!
Feledhetetlen élmény Tina jobb-agyféltekés rajztanfolyama! ... és Krisssznél tölthettük ezeket a napokat!!!
Kaptam: sok és kedves meglepetést, simogatást, szép szavakat, nekem szánt ajánedékfotókat, minden eszközt, ami a scrapbookhoz kell, bizalmat és rengeteg SZERETETET!
Hárommal többen laknak fent ott abban az országban, ahova egyszer mi is megérkezünk!
60 éves lettem! ... és itthon ünnepelt velem a CSALÁDOM!
... és karácsonykor még mindig együtt lehettem azokkal, akiket a világon a legjobban szeretek!!!"
